Gyakran aggódunk amiatt, hogy ébren fekszel az éjszaka közepén – de ez jót tesz neked. A tudomány és a történelem egyre több bizonyítéka arra utal, hogy a nyolc órás alvás természetellenes lehet. Az 1990-es évek elején Thomas Wehr pszichiáter végzett egy kísérletet, amely során néhány embert  14 órára sötétségben tartottak. Eltartott egy ideig, míg az alvásuk rendbe jött, de a negyedik hétre az alanyok nagyon jól elkülönülő alvási mintázatba rendeződtek. Először négy órát aludtak, majd egy-két órát felébredtek, mielőtt egy második négyórás álomba merültek. Bár az alváskutatókat lenyűgözte a tanulmány, a nagyközönség körében továbbra is fennáll az az elképzelés, hogy nyolc egymást követő órát kell aludnunk. 2001-ben Roger Ekirch, a Virginia Tech-nél dolgozó történész 16 évnyi kutatásból származó, nagyon fontos tanulmányt tett közzé, amely számos történelmi bizonyítékot tár fel arra vonatkozóan, hogy az emberek korábban két különálló részletben aludtak.Négy évvel később megjelent, At Day's Close: Night in Times Past című könyve több mint 500 utalást tár fel egy szegmentált alvási mintára – naplókban, bírósági feljegyzésekben, orvosi könyvekben és irodalomban, Homérosz Odüsszeájától a modern nigériai törzsek antropológiai leírásáig. A Wehr által vizsgált alanyok tapasztalatához hasonlóan ezek az utalások egy első alvást írnak le, amely körülbelül két órával szürkület után kezdődött, majd egy-két órás ébrenléti időszakot, melyet egy második alvás követett.

Ebben az ébrenléti időszakban az emberek meglehetősen aktívak voltak. Gyakran felkeltek, vécére mentek vagy dohányoztak, és néhányan még a szomszédokat is meglátogatták. A legtöbb ember az ágyban maradt, olvasott, írt és gyakran imádkozott. A 15. század végi számtalan imakézikönyv különleges imákat kínált az alvások közötti órákra.

És ezek az órák nem voltak teljesen magányosak – az emberek gyakran csevegtek ágytársaikkal vagy szexeltek.

Egy 16. századi Franciaországból származó orvosi kézikönyv még azt is tanácsolta a pároknak, hogy a fogantatásra nem a hosszú nap végén van a legjobb időpont, hanem „az első alvás után”, amikor „jobban élvezik” és „jobban csinálják”. Ekirch úgy találta, hogy az első és a második alvásra való utalások a 17. század végén kezdtek eltűnni. Ez Észak-Európa városi felsőbb osztályaiban kezdődött, és a következő 200 év során átszűrődött a nyugati társadalom többi részébe. Az 1920-as évekre az első és a második alvás gondolata teljesen kikerült társadalmi tudatunkból. A kezdeti váltást az utcai világítás, a háztartási világítás fejlesztése és a kávéházak számának növekedésének tulajdonítják–a kávéházak néha egész éjjel nyitva voltak. Ahogy az éjszaka a törvényes tevékenység helyszínévé vált, és ahogy ez a tevékenység nőtt, az emberek pihenésre szánt ideje egyre csökkent.  Amikor a szegmentált alvás volt a norma"Don Quijote például követte a természetet, és elégedett volt az első alvással, nem kért többet. Ami Sanchót illeti, soha nem akart egy másodikat sem, mert az első alvás éjszakától reggelig tartott." Miguel Cervantes, Don Quijote (1615)"És első alvásodből felébredve készítsenek forró italt, és legközelebbi alvásod felébredésekor bánatod elhalványul." Korai angol ballada, Old Robin of PortingaleA nigériai Tiv törzs az "első alvás" és a "második alvás" kifejezéseket használja az éjszaka meghatározott időszakaira.

Craig Koslofsky történész az Evening's Empire című új könyvében bemutatja, hogyan történt ez.

 "A 17. század előtt az éjszakával való kapcsolat nem volt jó" - mondja. Az éjszaka rossz hírű emberek – bűnözők, prostituáltak és részegek – által lakott hely volt. 

"Még a gazdagok is, akik megengedhették maguknak a gyertyafényt, jobb dolgokra költhették a pénzüket. Az egész éjszakai ébrenlétnek nem volt presztízse vagy társadalmi érték."

 Ez megváltozott a reformáció és az ellenreformáció nyomán. A protestánsok és a katolikusok megszokták, hogy éjszaka, az üldöztetés időszakában titkosszolgálatokat tartanak. Ha korábban az éjszaka az elvetemülteké volt, most a tekintélyes emberek megszokták, hogy kihasználják a sötét óráit.

Ez az irányzat a szociális szférába is átvándorolt, de csak azok számára, akik megengedhették maguknak, hogy gyertyafénynél éljenek. Az utcai világítás megjelenésével azonban az éjszakai társasági élet kezdett átszűrődni az osztályokon. 1667-ben Párizs a világ első városaként világította meg utcáit, üveglámpákban viaszgyertyát használva. Ugyanebben az évben Lille, majd két évvel később Amszterdam követte, ahol egy sokkal hatékonyabb olajüzemű lámpát fejlesztettek ki.

London csak 1684-ben csatlakozott a soraikhoz, de a század végére Európa több mint 50 nagyvárosát éjszaka világították ki. Az éjszaka divatossá vált, és az ágyban fekve órákat időpocsékolásnak tekintették. „Az emberek egyre inkább időtudatosak és érzékenyebbek a hatékonyságra, minden bizonnyal a 19. század előtt” – mondja Roger Ekirch. "Az ipari forradalom azonban ugrásszerűen felerősítette ezt a hozzáállást." Ennek a változó hozzáállásnak erős bizonyítéka van egy 1829-es orvosi folyóiratban, amely arra buzdította a szülőket, hogy kényszerítsék ki gyermekeiket az első és második alvási mintából. „Ha nem lép közbe betegség vagy baleset, nem lesz szükségük további nyugalomra, mint az első álomban eltöltött időre, ami a szokásos órában magától véget ért. "És aztán, ha a fülükre fordulnak, hogy szunyókáljanak egy másodikat, megtanítják őket arra, hogy úgy tekintsenek rá, mint egy mértéktelenségre, ami egyáltalán nem az ő becsületükre válik."

Manapság úgy tűnik, hogy a legtöbb ember elég jól alkalmazkodott a nyolcórás alváshoz, de Ekirch úgy véli, sok alvási probléma gyökere lehet az emberi test természetes, szegmentált alvás iránti preferenciájában, valamint a mesterséges fény mindenütt jelenlétében. Ez lehet az alvásfenntartási álmatlanságnak nevezett állapot gyökere, amikor az emberek éjszaka felébrednek, és nehezen tudnak visszaaludni – javasolja. Az állapot először a 19. század végén jelenik meg az irodalomban, egy időben, amikor a szegmentált alvásról szóló beszámolók eltűnnek. "Az evolúció nagy részében bizonyos módon aludtunk" - mondja Gregg Jacobs alváspszichológus. "Az éjszakai felébredés a normális emberi fiziológia része." Káros lehet az a gondolat, hogy összevont blokkban kell aludnunk, mondja, ha szorongást okoz az éjszaka felébredő emberekben, mivel ez a szorongás önmagában is meggátolhatja az alvást, és valószínűleg beszivárog az ébrenlétbe is. Russell Foster, az oxfordi cirkadián [testóra] idegtudomány professzora osztja ezt a nézetet.

Sokan felébrednek éjszaka és pánikba esnek" - mondja. "Elmondom nekik, hogy amit tapasztalnak, az a bimodális alvási minta visszatérése." De az orvosok többsége még mindig nem veszi tudomásul, hogy a konszolidált nyolcórás alvás természetellenes lehet. "Az orvosok által tapasztalt egészségügyi problémák több mint 30%-a közvetlenül vagy közvetve az alvásból ered. Az alvást azonban figyelmen kívül hagyták az orvosi képzésben, és nagyon kevés olyan központ van, ahol az alvást tanulmányozzák" - mondja. Jacobs azt sugallja, hogy az alvások közötti ébrenléti időszak, amikor az embereket pihenő és relaxációs időszakokra kényszerítették, fontos szerepet játszhatott a stressz természetes szabályozására. Számos történelmi beszámolóban Ekirch azt találta, hogy az emberek az időt arra használják, hogy álmaikon elmélkedjenek. „Ma kevesebb időt töltünk ezekkel a dolgokkal” – mondja Dr. Jacobs. "Nem véletlen, hogy a modern életben megnőtt azoknak a száma, akik szorongásról, stresszről, depresszióról, alkoholizmusról és kábítószer-használatról számolnak be." Tehát amikor legközelebb felébred az éjszaka közepén, gondoljon az iparosodás előtti őseire, és pihenjen. Az ébren fekvés jót tesz!   

Forrás: Stephanie Hegarty